Ruach - Magunkról Történet

Együttesünk alapításának gondolata nem sokkal Somogyi Péter és Vincze Miklós sorsszerű, 2003-as találkozása után született meg. Mindketten az ELTE fizikus szakjának hallgatói voltunk és mindketten évek óta érdeklődtünk a zsidó kultúra iránt. Bár mindketten játszottunk már klezmer zenekarokban, a hozzánk igazán közel álló zenei világra mégsem a "klasszikus" klezmer műfaji keretein belül találtunk rá. A kétezer éves liturgikus dallamok éppúgy, mint a modern amerikai posztklezmer-mozgalom (elsősorban a Klezmatics együttes), az izraeli könnyűzene és a neochaszidizmus világa (Shlomo Carlebach) mind mély benyomást tett ránk. Ezen kívül Péter hozta magával a spanyol, argentin ízt, Astor Piazzolla hatását, Miklós pedig az arab-török ritmusvilágot.

Az így létrejött kéttagú felállásnak kezdetben a Feynman band nevet adtuk, a kreatív, újszerű gondolatairól híres Nobel-díjas fizikus tiszteletére. Ráadásul Feynman mellesleg zsidó családból származott és kitűnően kezelte az ütőhangszereket.

Demó CD-nket 2004-ben készítettük el, egy utcazenéléssel eltöltött nyár után. Később lehetőséget kaptunk, hogy a Chagall band (akkor Chagall Klezmer Band) koncertjein néhány számból álló rövid önálló blokkokat adjunk elő. Így, "potyautasként" többször is felléptünk a Ferencvárosi Művelődési Központban és a Vera Jazz Caféban.

2005-ben változtattuk nevünket Ruach-ra (heber). Ez egy héber szó, jelentése: szél, lélek. Úgy éreztük, ez jobban megfelel zenénk hangulatának, érzésvilágának, mint a Feynman név, ami ráadásul még jogdíjas is.

Első önálló koncertünkre 2007 nyarán került sor a Független Pedagógiai Intézet (FÜPI) és a ClivisMedia támogatásával. 2007 tavaszától, mintegy másfél évig rendszeresen játszottunk a Vera Jazz Caféban (azok közt a falak közt, ahol egykor Seres Rezső, a két világháború közötti Magyarország intuitív dalszerzője is zenélt és alkotott). Ez a rendszeresség sokat segített duónk összehangolódásában és stílusunk formálásában. Ennek is köszönhető, hogy 2008-ban a Budapest Fringe fesztiválon a Ruach a rangos Fringe-díjban részesült, mellyel egy fél millió forint értékű online reklámkampányt nyertünk a fidelio.hu jóvoltából.

Ezt követően némileg ritkábban, ám előadásmódunknak jobban megfelelő helyszíneken léptünk fel, így például Budapest egyik leghangulatosabb jazz klubjában a Take Five-ban. Emellett Fringe-szereplésünknek köszönhetően eljuthattunk a 2008-as Kapolcs-környéki nyári programsorozatra, Taliándörögdre, vagy a 2009-es Nyár a Lánchídon fesztiválra is. 2009-ben a korábbi évek Fringe-ein jól szerepelt produkciók számára meghirdetett Fringe+ fesztiválon Szakmai díjban részesültünk, s ezzel lehetőséget kaptunk arra, hogy 2010-ben Pécsett, az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatban is felléphessünk.

Az elmúlt évben szerepeltünk a budapesti Zsidó Nyári Fesztivál programjába illeszkedő Suday brunch-on az óbudai Symbol színpadán is, valamint megfordultunk a fővárosi alternatív zenei élet olyan központjaiban, mint az After Music Pub, vagy a Tűzraktér. Nagy örömünkre szolgált 2009-ben az is, hogy duónkat kérték fel, hogy közreműködjünk a bukaresti Magyar Intézet által szervezett Zsidó Kulturális Hét programjában, melynek keretében több sikeres, meglepően pozitív romániai sajtóvisszhangot kiváltó koncerttel is képviselhettük a hazai poszt-klezmert, és a magyarországi zsidó gyökerű zenei kultúrát.

Jelenleg, a zenekar eddigi történetének első szakaszának mintegy lezárásaként, első, üzleti forgalomba kerülő albumunk, az "Atravelling - Átutazóban" felvételének előkészítő munkálatait végezzük. A várhatóan még idén elkészülő korong az elmúlt évek alatt összeállt repertoárunkon alapul majd, és kiadása remélhetőleg egy új korszak kezdetét is jelenti majd a Ruach számára.